Hősök napja

Ma a hősökre emlékezünk! Nagyatádon is megemlékeztek a hősökről, akik vérüket adták a hazáért. Az első és második világháború hősi halált halt áldozatainak emlékére állított emlékművek előtt rótták le tiszteletüket a város lakói. Civilek, pártok , városvezetők helyezték el a megemlékezés koszorúit. Áldott legyen a hősök neve! Legyen béke mindörökké!

Részletek

Megtartotta éves közgyűlését a Nagyatádi Kós Károly Erdélyi Kör

Dr. Orbán Csaba a Nagyatádi Kós Károly Erdélyi Kör elnöke köszöntötte a megjelent tagokat és vendégeket. Az elnök beszámolt az elmúlt időszak megvalósított programjairól, rendezvényeiről, valamint ismertette az év hátralévő részére tervezett eseményeket. 2023-ban megrendezett események:– Wass Albert megemlékezés.– 200 éves a Himnusz (emlékezés és kulturális műsor).– A kommunista diktatúra nagyatádi áldozataira emlékeztek.– Részvétel és…

Részletek

Ma van a Magyar Honvédelem Napja

1849-ben a magyar szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként május 21-én a Görgei Artúr tábornok által vezetett honvédsereg három hetes ostrom után visszafoglalta Buda várát és az ország fővárosát. Erre a napra emlékezve 1992 óta ünnepeljük a Magyar Honvédelem napját minden év május 21-én. Ma tisztelgünk minden hős honvéd előtt, akik nap mint nap védik hazánk biztonságát!…

Részletek

A nagyatádi Kecskés Cordula is felszólalt a konzervatív Vox párt madridi kampányrendezvényén.

„Megtiszteltetés volt Madridban felszólalni az ECR YOUH FÓRUMON és képviselni a Fidelitast!Brüsszelben változásra van szükség, mert ha továbbra is a brüsszeli bürokratáké lesz a hatalom, az európai gazdák, a mezőgazdaság és a gazdaság tönkremegy. A migrációs hullámok teszik tönkre az európai nemzeteket, a genderpropaganda pedig a gyermekeink jövőjét! Június 9-én változtassunk! Tegyük újra naggyá Európát!…

Részletek

DU-FA Kft. adománya a Bárdos iskola javára

A nagyatádi Bárdos Lajos általános iskolában a gyerekek már egy ideje nem használhatták a játszótéri eszközöket, mivel állapotuk miatt balesetveszélyesnek nyilvánították. A DU-FA Kft. elvégezte a javításokat, így a gyerekek újból birtokba vehetik! A 650.000 Ft értékű adományt örömmel adták át az iskolának. „Köszönjük vásárlóinknak, hogy minket választanak, így a Du-Fánál elköltött pénzből az Önök…

Részletek
Ugrás a lap tetejére