Érettségi magyarból

Az idei évben vizsgáznak először azok a középiskolások, akik már a 2020-as Nemzeti Alaptanterv alapján tanultak, és a megújult érettségi vizsgarendszer szerint érettségiznek. Az első héten az összes vizsga kivétel nélkül 9:00 órakor kezdődik. Az első kötelező vizsga magyarból lesz hétfőn. Kedden matematikából, szerdán történelemből, csütörtökön angolból, pénteken pedig németből adnak számot tudásukról a diákok!…

Részletek

Időjárás május 6-tól

Időjárási kilátások Szép, meleg idővel indul a hét. Hétfőn csapadék még nem lesz, majd kedd délutántól a szerda estig tartó időszakban egy gyenge frontnak köszönhetően fordulhatnak elő záporok, kisebb esők, esetleg egy-egy zivatar. A hőmérsékletek szerdára 3-5°C-al csökkennek és a hét második felében is marad a mérsékelt meleg, 20-24°C körüli nappali csúcsértékekkel és ismételten sok…

Részletek

Henész városrészi beszélgetések

Folytatódott a „Városrészi beszélgetések” sorozat, melyen Dr. Ludas László polgármesterjelölt és csapata beszélgetett a városrészek lakóival, a helyi ügyekről, igényekről, problémákról, megoldásra váró feladatokról. A szervezők köszönik minden résztvevőnek, segítőnek az aktív részvételt, a tartalmas beszélgetéseket! A következő találkozás május 12-én szombaton a Hunyadi utcai barna 10 emeletes, Horgász presszó melletti területen kerül megrendezésre.

Részletek

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége – KÉSZ Nagyatádi Csoportja 

2008. október 8-án alakult meg a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége – KÉSZ Nagyatádi Csoportja 20 fővel, Dr. Gara István gyógyszerész vezetésével, aki 2015-ben Fábián Zoltán Bélának adta át az elnökséget. Dr. Gara Istvánt a csoport örökös tiszteletbeli elnökének választotta. A szervezet célul tűzte ki, hogy csatlakozva az országos szervezet munkájához, programjához, Nagyatádon is hangsúlyosan jelenítse meg…

Részletek

Boldog 125. születésnapot Ferencvárosi Torna Club

A mai napon ünnepli alapításának 125. évfordulóját a Ferencvárosi Torna Club! 125 éve ezen a napon alapították meg a Ferencvárosi Torna Clubot Budapest IX. kerületében, a Bakáts téren. Egyesületünk címerében is erre, vagyis a kezdetekre utal a kilenc csík – öt zöld, és négy fehér – amely Budapest IX. kerületét szimbolizálja. A pajzsszerű logó alján…

Részletek

Dr. Ludas László csapata

„Pápicsné Antal Mária vagyok. Nagyatádon születtem és azóta is, életem nagy részében itt éltem.1989-től 1994-ig Olaszországban tartózkodtam, ahol megismerhettem a nyelvet, a kultúrát, az embereket. Hálás vagyok ennek a pár évnek, hiszen hazatértem után, 1995 óta tolmácsként,Nagyatád olasz testvérvárosának San Vito al Tagliamento kapcsolattartójaként dolgoztam.Ez számomra is megtiszteltetés volt, hiszen az aktív kapcsolat által számtalan…

Részletek
Ugrás a lap tetejére